”Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szentlélek által” (Róma 9,1)
Az alábbi igeszakaszban Pál apostol mélységes szomorúságát fejezi ki a népe iránt, akik elszakadtak a Krisztustól. Pál szomorúsága nagyon jól kiérezhető az igeversekben ahogy megszólal és mondja igazat mondok a Krisztusban. Bárcsak megtalálná újra a nép a helyes ösvényt az Úrban!
Drága Testvéreim! Az Ige felhívja a figyelmünket arra, hogy ne szakadjunk el a Krisztustól és ne vessük el a kegyelmet, amely adatott nekünk. Ismerjük fel újra az Úr Jézust az életünkben, aki azért jött, hogy üdvösséget és életet hozzon. Nyissuk meg tehát ami szívünket, és fogadjuk be a Megváltót és ne zárjuk ki őt az életünkből, ahogy szép dicséretünk is mondja:
- Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.
Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel:
Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell. - Ó Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz;
Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz.
Ó áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár!
Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár! - Ó Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér:
„Így bánsz velem? teérted hullt testemből a vér!”
Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már.
Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár!
Kaszaniczki Csongor,
Erdőd