Egyesek szerint nem kerülhető el a jó értelemben vett politikum Isten hajlékában sem. Mások egyenesen megbotránkoznak, ha a lelkipásztor politizál a szószéken, az a véleményük, hogy a lelkipásztor csak Isten Igéjét hirdesse. Nem tisztem eldönteni, hogy melyik a helyes út, csupáncsak egy megtörtént eseményt szeretnék megosztani.Vallásórán a szövetség ládájáról tanultunk. Elmondtam, le is diktáltam, hogyan nézett ki, milyen gazdagon volt díszítve, mire használták, hogyan történtek csodák a frigyláda jelenlétében. Azt is megtanultuk, hogy mit helyeztek el benne. A Tízparancsolat mellett a Zsidókhoz írott levél szerint benne volt Áron kivirágzott vesszeje is. A kikérdezésnél az egyik gyermek ezt válaszolta: ” A szövetség ládajába Mózes elhelyezte a Tízparancsolatot és Gábor Áron rézágyúját”. Az egész osztály hatalmas kacagásban tört ki, később elgondolkoztam azon, hogy miért is adta ezt a választ ez a gyermek. Bizonyára azokban a napokban tanulhattak történelem órán a székely Gábor Áron ágyúöntőről, így maradt meg fejében az Áron név. Úgy gondolta, ha Áron az csakis Gábor Áron lehet.
Ezzel a nagyon vicces válaszával a gyermek máris poltizált. A mi jó Gábor Áronunkat időben belehelyezte a Mózes korába, amikor kiszabadult a választott nép a fogságból, főpapi tisztséggel ruházta föl. Ágyuját pedig egy szent kellékkel azonosította. Tekintsünk most el attól, hogy mire használták az ágyút…
Ez a gondolat és ez a beszédes válasz mocorgott bennem október 27-én, a székelyek menetelése napján.
Fodor Lajos,
Halmi