Kültelkiek a templombővítő érdieknél

Szatmár-Kültelek református gyülekezetének küldöttsége Érd-Központ református gyülekezetének meghívására szeptember 28-án részt vett az érdiek templomának bővítéséért tartott hálaadó istentiszteleten.

A kapcsolat több mint öt éve tart. A testvérgyülekezeti látogatások sorában ez a mostani kiemelkedően magasztos alkalom lehetett. Az oka, hogy az érdiek tíz évi munka után fejezhették be templomuk bővítésének munkálatait. A két gyülekezet az érdi és a szatmári is szinte azonos történettel bírnak, ami a közelmúltat illeti. Mindkét gyülekezet templombővítési munkálatokban szorgoskodott. Szatmár-Kültelek küldöttsége visszaemlékezett temploma bővítésének hőskorára és azt kívánta az érdieknek, hogy töltsék meg hívei sokszor a templomot.

Az Érdre utazó szatmáriak, pénteken egy egri kitérővel is gazdagabbak lettek. Szombat délután volt a hálaadó istentisztelet. Vasárnap délelőtt Higyed János Mátyás lelkipásztor prédikált. Erdélyi Takács István érdi lelkipásztor keresztelt és mindketten a gyülekezetek nevében is annak adtak hangot, hogy a testvérgyülekezeti kapcsolatot a jövőben tovább ápolják.

A fényképek, fenti eseményekről tanúskodnak.

Vélemény, hozzászólás?