“És mikor nagy fennszóval énekelnének kürtökkel, cimbalmokkal és mindenféle zengő szerszámokkal, dicsérvén az Urat, hogy ő igen jó és örökkévaló az ő irgalmassága: akkor a ház, az Úrnak háza megtelék köddel, annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte be az Istennek házát.” 2 Krón. 5,13-14
Az elkészült templomba, annak a szentélyébe elhelyezik a szövetség ládáját, a frigyládát, ami Isten jelenlétét jelzi. Az énekesek különböző zeneszerszámokkal dicsérik az Urat, s láss csodát, Isten megjelenik! Köd, – más fordításban – felhő tölti be a templomot. S a ködben ott az Örökkévaló. Az Úr Jézus szerint, ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Ő nevében, Ő ott van. A pusztai vándorlás alatt nappalonként felfő oszlopban vezette Isten Izrael népét. A Sinai hegynél felhő takarta el a hegycsúcsát ahol Isten volt, s most megint.
Persze nem csak azt kell látni, hogy Isten ott van mindenhol ahol dicsérik és magasztalják őt, hanem azt is hogy bár Isten jelen van semmit sem látunk belőle, kikutathatatlan, felhő takarja köd lepi őt magát nem látjuk, ahogyan Jób mondja: Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre. Jób. 9,11
Harmadik gondolatként, meg fontos tudni, ahol Isten jelen van nincs szükség papokra. A protestáns felekezetek nem is papságról beszélnek, hanem lelkipásztorról, prédikátorról, esetleg prófétákról vagy tanítókról. A papok az áldozatok végzéséhez kellettek, de Jézus tökéletes áldozatként lezárta ezt a korszakot. A kárpit kettészakadt Jézus halálakor mikor feláldozta önmagát érettünk. Ha Jézus az áldozat, a főpapunk aki önmagát áldozta értünk, nekünk sincsen szükségünk semmiféle közbenjáróra… Ámen!
Jobb Domokos,
Ombod