„És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is…” 2Krón 4,19
Salamon, Jeruzsálemben a Mórija hegyén elkezdte építeni az Úrnak házát. Ebben a negyedig fejezetben arról olvashatunk, hogy maga a templom felépítése mellett, milyen tárgyakat és kellékeket készítetett még. Részletes tudósítást olvashatunk ezekről.
Minden gyülekezetnek van egy úgynevezett leltárkönyve, melybe az van feltűntetve, hogy az évek alatt akár a templom, parókia, gyülekezeti terem javára mik lettek vásárolva, vagy ki mit adományozott. Jó szívvel tették ezt az elődök és tesszük mi is. S amikor adunk, akkor egy lényeges dolog ott kell hogy munkálkodjon a szívünkben: az Úrnak és a templomnak szentelt adomány felett az adakozó többé nem rendelkezik. Az Úr kezéből visszavett adományon nem lenne áldás. Ha oda szántam, akkor le kell mondanom róla, és nem szabad azzal sem hivalkodni, hogy én adtam.
De van egy másfajta templom is, ami nem a Mórija hegyén épült fel, nem is kőből készült az. Minden ember a Szentlélek segítségével fel kellene, hogy építse a saját lelki templomát. S ahogy Salamon az edényekkel, különböző tárgyakkal felszerelte azt, nekünk is meg kell töltsük, fel kell ékesítsük ezt a lelki házat. A baj ott kezdődik el, amikor fölösleges és értelmetlen dolgok kerülnek lelkünkbe. Vagy ami talán még nagyobb szomorúságra adhat okot Isten részéről az az, hogy kijelentjük „itt van szívem neked adom Uram”, de egy bizonyos idő elteltével visszavesszük az életünket, szívünket Tőle. Az Úrnak szentelt és visszavett élet nem találja meg így többé rendeltetését és azon sem lesz áldás. Salamonnak gondja volt rá, hogy az Úrnak szentelt minden kincs az Úré maradjon. Legyen ez a mi gondunk is, hogy a látható és láthatatlan „lelki hajlékokba” szánt ajándékaink, azok mindig Isten tulajdonában maradjanak. Ámen
Kovács Mátyás Péter, lkp.