„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” – (János 13,34–35)
Jézus búcsúzó szavai ezek, nem egy tanítási vita közepén hangzanak el, hanem az utolsó vacsora csendjében. Tudja, hogy az idő rövid, ezért nem sok parancsot hagy hátra, csak egyet, de azt újnak nevezi. Nem azért új, mert korábban ne lett volna szó szeretetről, hanem mert most önmagát állítja mércéül: „amint én szerettelek titeket”. A szeretet innentől nem érzés, nem elv, hanem Krisztus élete, lehajlása és áldozata.
Ez a parancsolat nem kifelé mutat először, hanem befelé. Jézus nem azt mondja, hogy a világot győzzétek meg, hanem hogy egymást szeressétek. A tanítványi lét nem bizonyítás kérdése, hanem látható kapcsolat. A közösségben megélt szeretet lesz az a nyelv, amelyet mindenki megért.
Jézus nem azt ígéri, hogy tanítványai mindig erősek, sikeresek vagy meggyőzőek lesznek. Azt mondja, hogy szeretni fognak. Ez lesz az azonosító jel, nem a tudás, nem a teljesítmény, nem a hibátlanság. A szeretetben válik láthatóvá, hogy kihez tartozunk.
Ez a szeretet azonban nem magától értetődő. Tanulni kell Jézustól, aki előbb szeretett, amikor még értetlenek, gyengék és hűtlenek voltunk. Amikor ebből a szeretetből élünk, akkor nemcsak egymást hordozzuk, hanem Krisztust tesszük láthatóvá a világ számára. Mert ott, ahol így szeretnek, ott felismerhető, hogy Jézus tanítványai vannak jelen. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod