,,A húsvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket. És vacsora közben, a mikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt, tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy. Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, a melylyel körül van kötve. Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat? Felele Jézus és monda néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted. Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám. Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is! Monda néki Jézus: A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan. Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!” – (János 3,1-11)
Eljött az óra, amiről Jézus annyit beszélt. Olvasva a mai Igét az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy vajon Jézus várta ezt? Ő tudta, hogy minden a kezében van. Tudta, hogy ami ezután következik az a megaláztatásának és a megdicsőülésének órái. Az a gondolat, hogy a világból való átmenetet az Atyához szenvedés és halál előzi meg, nem tette keserűvé, mert tudta, hogy értünk kell mindent megtegyen. Amire mi képtelenek vagyunk, azt Jézus helyettünk vállalta. Az ígéretes, reményteljes jövő bizonyossága és az övéi iránti szeretete határozza meg végig tanítványai között végzett munkáját. Ez a legszentebb alkalom, amikor tanítványaival elfogyasztja az utolsó vacsorát, a páskabárány vacsorát. Földi munkájának lezáródása a mennyei dicsőség nyitánya. Egyszer a mi földi munkánk is véget ér, de Ő várni fog minket. Minden azért történt, hogy a mi üdvösségünk már e földi életben biztosított legyen. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek