„Azért ha én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem veletek, ti is úgy tegyetek.” – (János 13,14-15)
Amit Jézustól elfogadunk, azt tovább is kell adnunk egymásnak. A hívő embernek ez nem lehetőség, hanem olyan kötelesség, amit maga a Mester hagyott ránk. Persze ennek eleget is teszünk, amíg nem sérül az emberi méltóságunk. Ha kedvességet kapunk Istentől, akkor igyekszünk mi is úgy bánni másokkal. Ha az Úr meghallgat, akkor mi is meghallgatunk másokat. A lábmosás viszont egy egészen más kategória, mert abban a helyzetben az emberi méltóság háttérbe szorul.
A békülni nem akaró felektől gyakran hallani: hát én alázkodjak meg? Mindig az a kérdés, hogy ki hajlik meg először a másik előtt. Úgy tűnik, mintha a megalázkodó fél elismerné ezzel a másik nagyságát vagy igazát. Amikor a keresztyén ember félreteszi a túlzott önbecsülését, és alázatos szolgálatot végez, akkor valójában Jézus nagysága előtt hajol meg. Ha neki nem volt rangon aluli megmosni a tanítványok lábát, holott ez szolgai feladat volt, akkor nekünk se essen nehezünkre a másoknak tett szolgálat.
A tanítványok között minden bizonnyal ott volt Júdás is, tehát ő is részesült Jézus szolgálatában. Megbotránkozás helyett inkább arra figyeljünk, hogy mi is érdemtelenül részesülünk naponta a kegyelemben. Többet kaptunk, mint akkor a tanítványok. Nekik vízzel mosta le a lábukat az Úr, nekünk tulajdon vérével mosta el a bűneinket. Ámen!
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród