„A zsidók zúgolódtak ellene, mert azt mondta: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. És azt mondták: Nemde Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük az apját és az anyját? Hogyan mondhatja akkor, hogy a mennyből szállt alá?” – (János 6,41-42)
A zúgolódás annak a biztos jele, hogy nem ismerjük Istent. Vannak nekünk ismereteink még vallásórás korunkból is, azóta pedig már sok igét elolvastunk és prédikációt hallottunk. Mindez azonban nem jelenti, hogy megvan bennünk a biztos ismeret és a szívbéli bizalom.
Nem véletlen, hogy a hallgatóság zúgolódni kezdett miután Jézus kijelentette magáról: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállt alá”. Ezt tette Mózes korában is a nép, amikor visszasírták az egyiptomi húsosfazekakat. „Izráel fiainak egész gyülekezete zúgolódott Mózes és Áron ellen a pusztában.” – (2Mózes 16,2) A fogságból szabadult nép még a sok csoda megtapasztalása után sem bízott Istenben. A Jézus körül állókban ugyanez a bizalmatlanság volt, miután tanúi voltak a kenyér és hal megszaporításának. Valahányszor elégedetlenkedve morgunk, azt fejezzük ki, hogy nem merjük teljes egészében rábízni magunkat az Úrra.
Érdekes módon az emberek nem azzal foglalkoztak, hogy Jézus a kenyér, hanem azzal, hogy honnan jött. A saját töredékes ismereteikkel bizonygatták egymásnak, hogy ismerik a származását. János finom iróniájához tartozik, hogy Jézust, József fiának mondják. Mi viszont tudjuk, hogy ez csak részigazság. A felháborodást az váltotta ki, hogy Jézus „a mennyből szállt alá”. Ilyen a hit nélküli vallásosság. Könnyű Istenről elhinni, hogy hatalmas, magasztos, kiismerhetetlen, elérhetetlen, de ha túl közel van, ha emberi, akkor már elutasításra kerül. Ebből a közelségből ugyanis nagyon jól látszik minden emberi gyengeség és hitványság. Aki csak azt fogadja el, amit emberileg ismer, az soha sem fogja tudni megismerni az Urat, aki a lehető legközelebb jött hozzánk. Ámen!
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród