,,Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok, és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek.” – (János 5,37)
„Az Atya, aki elküldött, ő tett bizonyságot rólam.” Jézus Krisztusnak egy kemény, ugyanakkor legvalóságosabb kijelentését halljuk itt. Tudjuk jól, hogy Jézus egy sajátos küldetéssel érkezett erre a világra, és ennek csak is az örök Isten kegyelmi döntése volt hátterében.
Krisztusnak a bűnt kellett legyőznie, és ezt rajta kívül senki sem tudta megtenni csak is egyedül Isten egyszülött Fia. Mi emberek Isten dicsőségét semmiféle emberi keretek közzé nem tudjuk szorítani. Azt mondja Jézus: nem hallottátok hangját, nem láttátok arcát. Egymást ilyen kritériumok, benyomások alapján ismerjük meg, Istennel kapcsolatban nincsenek, és nem is lehetnek ilyen tapasztalataink. De mindennek ellenére kijelentette magát, Igéjében. János is megfogalmazza evangéliumában: „ Az Ige testé lett és lakozik mi közöttünk…” De mit hallunk? Azt, hogy „ ti még sem hittetek annak, akit elküldött”.
Sőt a 40. versben így fogalmaz: „Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” Hiszem, hogy minden földi halandó embernek nincs más lehetősége, csak ha Krisztust, vagyis magát az életet választja. Csak benne van élet.
Ahhoz, hogy végre megláthassuk és meghallhassuk életünkben a megváltó jelenlétét, le kell vetkőzni mindenféle emberi büszkeséget, gőgöt, rosszindulatot. Krisztus, nem az emberek dicséretét kereste, hanem az Atyának való tökéletes engedelmesség vezette.
Meg kell értenünk, hogy a mi Megváltónk, soha nem ellenünk, hanem érettünk cselekszik. Nem azért jött, hogy ítélkezzen felettünk, hanem hogy életünk legyen. És ebben az életben tudjunk örömben Isten dicsőségére élni. Ámen.
Dohi Vilhelm Arnold,
Szamosdob