,,A zsidók azért azt mondták a meggyógyultnak:Szombat van, nem szabad a nyoszolyádat vinned!Erre azt felelte nekik:Aki meggyógyított engem, az mondta: „Vedd fel a nyoszolyádat, és járj!” – (János 5,10-11)
Képzeljünk el egy mentőst, aki egy újjáélesztett, beteg embert hoz ki egy házból. Amikor kilép az ajtón az utcán levő rendőr megszólítja: Álljon meg! Tilosban parkolt! A mentős az ember életéért küzd, vinné a mentőautóhoz, de valaki feltartóztatja. Ebben a helyzetben van, aki a szabályt látja, és van, aki a megmentett életet.
Valami hasonló történik János evangéliumának 5. fejezetében A vallási vezetők előtt ott áll egy ember, aki 38 évig tehetetlen beteg volt. Jézus meggyógyítja és újra járni kezd, a zsidók egyetlen kérdése viszont, hogy miért hordozza az ágyát szombat napján. Ezen a napon ugyanis a teherhordás tilos volt.
Egyes szentíráskutatók szerint János evangéliumának első tizenkét fejezete A jelek könyve. Ebben a részben János elsősorban Jézus csodáit, mint „jeleket” mutatja be, amelyek a Messiás személyére és küldetésére utalnak, ugyanakkor döntésre és hitre hívják az olvasót. A bethesdai beteg meggyógyítása is ilyen jel.
A jel sokszor leleplez, és megláthatjuk, hogy Isten életadó munkája gyakran ütközik az emberi vallásossággal. A bethesdai beteg meggyógyítása szombaton történt, és nem hitet, hanem ellenállást váltott ki. A vallási vezetők a szabály megsértését látták, nem az élet helyreállását. János ezzel megmutatja: lehet ismerni a törvényt, mégis vaknak maradni Isten jelenvaló munkájára. Akik a leginkább biztosak abban, hogy „látnak”, azok nem veszik észre Isten munkáját. Itt a jel – amelynek hitre kellett volna vezetnie – vakfolttá válik a zsidó vezetők számára. János evangéliumának visszatérő motívuma, hogy a valódi vakság nem testi, hanem lelki.
A jel azonban önmagában nem elég, mert a csoda hit nélkül nem vezet üdvösségre.
A meggyógyított ember megtapasztalta Jézus erejét, de nem kereste őt, nem tett hitvallást, sőt inkább hárított. Az evangélista fontosnak tartja feljegyezni, hogy a jelek célja nem az élmény, hanem az, hogy Krisztushoz vezessenek; a testi gyógyulás nem pótolja a lelki megújulást.
A jel ugyanakkor döntésre hív. Lássuk meg, hogy Jézus az Atyával egységben munkálkodó Úr, a szombat-törvény egyedüli beteljesítője. Jézus kijelenti, hogy úgy munkálkodik, ahogyan az Atya. A szombat végső értelme nem egy szabály, hanem egy személy: Krisztus, aki nemcsak enyhíti a szenvedést, hanem az egész embert akarja megváltani és helyreállítani.
A nyugalomnapja nem arról szól, hogy semmit se tegyünk, hanem arról, hogy időt szánjunk Istenre és egymás segítésére. Nem a korlátozásunkat szolgálja, hanem arra, hogy áldást hozzon. Ahogy Jézus mondta: a szombat az emberért van, nem fordítva (Márk 2,27). Ámen.
Kiss Szabolcs,
Apa