„Akkor fölment Mózes a hegyre, és felhő borította be a hegyet. Az ÚR dicsősége szállt alá a Sínai-hegyre, és felhő borította azt hat napon át, a hetedik napon pedig szólította Mózest a felhő közepéből.” – (2 Mózes 24, 15-16)
A türelem csak a kevesek erénye. A világ rohanó tempójában a türelem nem divatos. Nincs már időnk egymásra, sem a családra, sem Istenre. Mindennek rendelt ideje van, de nekünk ez nem elég, mert mi mindent hamarabb akarunk. A fogyasztói cikkeinken ezt elég jól le lehet mérni. Nekünk friss dinnye és eper kell karácsonyra, újburgonya januárban, májusi cseresznye februárban. Gazdagságra vágyunk tizenévesen, és hatalmat akarunk huszonévesen. Ha rajtunk áll, akkor mi mindig mindent sürgetünk.
Mózes felment a Sínai-hegyre, amit beborított a felhő, és ott ült hat napon át, hogy végre meghallgassa az Úr mondandóját. A várakozása nem volt hiábavaló, mert a hetedik nap megszólalt Isten. Ez mind szép és jó, de közben eltelt hat egész nap. Vajon hogyan töltötte el ezt az időt Mózes? Mi már tíz perc után unjuk magunk, nemhogy hat napot várjunk. Némely hivatalban elég lassan megy az ügyintézés, ezért amikor azt látom, hogy három embernél többen állnak sorba, akkor inkább elnapolom az ügyem elintézést, mert nem akarok legalább egy órát sorban állni, miközben hasztalanul telik az idő.
Isten hangjának meghallására megéri várni. Sőt nemcsak megéri, de szükséges is. Pont a száguldó életünk miatt kell belátnunk, hogy a legnagyobb ajándékokra fel kell készülnünk. Jól kitalálta azt a mi Atyánk, hogy egy gyerek foganása és megszületése között el kell teljen kilenc hónapnak. Ez idő alatt a szülők felkészülhetnek az új élethelyzetre és feladatokra. Isten mindent, a megfelelő időben ad, ezért ne sürgessük őt, és maradjunk türelmesek! Ámen!
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród