„Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak, és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak. aki érettük meghalt és feltámasztatott.” – (2 Kor 5, 14-15)
Keresztyén életünk forrása, táplálója, beindítója, ha úgy tetszik serkentője a Krisztus szerelme irántunk. A Krisztus szerelme valójában az Isten szeretetét jelenti. Ez a szeretet abban mutatkozott meg, hogy „mikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt mindenkiért” – (Róma 5,8), vagy ahogy itt olvassuk: „egy meghalt mindenkiért” – (15a vers). Nem csak egyesekért, hanem minden emberért, hiszen Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön – (1 Timóteus 2,4).
Nekünk ezen a szemüvegen keresztül kell néznünk minden embert. Vagyis a legelvetemültebb, a legalávalóbb embernek is van esélye Istennél a megjavulásra, illetve a gyökeres megváltozásra. És ha Istennél ez így van, akkor nálunk sem lehet másképp. Ahogy egy édesanyának – anyák napja lévén – nincs rossz gyermeke, hisz mindegyiket egyformán szereti függetlenül attól, hogy hogyan viselkedik, és mindegyikért kész áldozatot hozni, úgy Isten is kiterjeszti szeretetét Krisztusban a „jókra” és „gonoszokra” egyaránt. Vajon mi tudunk-e egyforma szeretettel viszonyulni minden emberhez? Nem vagyunk személyválogatóak e tekintetben?
A másik figyelemre méltó gondolata az igének: akiben jelen van a Krisztus szeretete, az egyfajta szent kényszert, szorongatást érez magában arra nézve, hogy a megtapasztalt szeretetet viszonozza. A Krisztus iránti szeretetnek meg kell nyilvánulnia a hozzá való ragaszkodásban, az engedelmes életfolytatásban. Tehát a szeretet szorongatása azt jelenti: Krisztus annyira fogva tart, hogy nem mi birtokoljuk őt, hanem ő birtokol és használ minket. Ez a lényeg: ha valóban érzed, hogy az ő szeretete szorosan tart téged, akkor nem teheted, hogy ne add tovább ezt a szeretetet. A kettő szorosan együvé tartozik, egy éremnek a két oldala.
Mindez azért lehetséges, mert Krisztus meghalt érettünk, ami azt jelenti, hogy helyettünk is, azaz mi is meghaltunk lélekben vele együtt. És mivel Krisztus feltámadott, nekünk is új életet adott, és ebben az új életben már nem önmagunknak élünk, hanem csakis kizárólag neki, azaz Krisztusnak. Vajon mennyire jellemző ez reánk? Érdemes ezen elgondolkozni. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos
A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01
.