Velünk az Isten – 2025. május 3.

„Mert tudjuk, hogy ha ez a földi sátorházunk elbomlik, épületünk van Istentől: nem kézzel csinált, hanem örökkévaló ház a mennyben.” – (2 Kor 5,1)

Mekkora evangélium van ebben az Igében. Reménység és bizonyosság arról, hogy van örök élet. Ez különösen nagy bizonyosság, amikor a húsvét utáni napokban vagyunk akkor, amikor még az Úr Jézus Krisztus még negyven napig a földön volt, és többször is megjelent a tanítványoknak és másoknak is. „Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak.” – (1 Kor 15,6) Mindez bizonyítja, hogy Jézus él és általa is mi is élünk, hiszen az örök élet várományosai lehetünk, ha hiszünk benne. Erről szól ez az Ige is, hogy az élet nem halállal ér véget, hiszen van örökkévaló ház a mennyben.

Az apostol biztos abban, hogy a földi sátorházunk összeomlása után van mennyeknek országa. „Tudjuk, hogy van már hajlékunk, nem pedig csak készül számunkra.” A Jézus vére által megváltott emberek nem maradnak hontalanul, azonnal otthont kapnak abban a hajlékban, amit Isten készített számukra. „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” – (János 14,2)

Bízzunk, és higgyünk az Úrban, aki nem hagy el bennünket hanem Ígérete szerint velünk van, és lesz, és örök életet adományoz a benne hívőkben. Ámen!

Kaszaniczki Csongor,

Erdőd

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?