„Mert tudjuk, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti Isten.” – (2Kor 9, 6-7)
A szószéki hirdetések rendjén többen is idézik ennek az igének a befejező gondolatát, amikor a perselyes adományra hívják fel a figyelmet: „a jókedvű adakozót szereti Isten.” Valaki egyszer humorosan megjegyezte, hogy igyekszik mindig mosolyogva betenni a pénzt a perselybe, hogy látható legyen a jókedve. Persze mind tudjuk, hogy ez nem erről szól.
Isten azt a jókedvet kedveli, amely nem kényszerből, vagy fanyalgásból ered, hanem a szívünk teljességéből. És itt nemcsak a pénzadományokról van szó, hanem mindenről, ami a szívünkből indul ki. Milyen lélekkel osztjuk meg egymással az időnket, ételünket, otthonunkat, figyelmünket? Ez a törődés nem magától jön, hanem nekünk kell eltökélnünk magunkat rá. A jó cselekvését akarnunk kell. Nem elég arra várni, hogy hátha majd egyszer nagyobbat dobban szívünk a megszokottnál és akkor majd teszünk valami jót.
„Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat”, ez egy jó gazdasági tanács, de igazából az teszi értékessé, hogy egybecseng Jézus tanításával: „azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.” (Lukács 6, 38) Minden napunk vetés a családban, a munkahelyen, a barátaink között és bármilyen helyen, ahol megfordulunk. Ne konkolyt, hanem az ige magjait szórjuk! Tegyük ezt jókedvvel, szeretettel, örömmel, szívből! Ámen!
Erdei-Árva István-Béla
Szamoskóród