Velünk az Isten – 2025. január 8.

„Annás és Kajafás főpapsága alatt szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában” (Lukács 3,2).

Zavarba ejtő ez az ige. Annás és Kajafás főpapok voltak, aki a szolgálatnak szentelték az egész életüket, ők mutatták be az engesztelő áldozatot a népért, ők felügyelték a törvény betartását, ők vezették a templomot. Annás valójában csak tiszteletbeli főpap volt, akit a nép nagyrabecsülése tartott magas tisztségben, a hivatalos főpap pedig a veje volt, Kajafás. Szóval ott voltak ezek a remek emberek, akik a nép vallási vezetői voltak úgy, hogy közben egyensúlyozni próbáltak a római hatalom és a zsidó nép elvárásai között. Nem lehetett könnyű a feladatuk. Ennek ellenére az Úr nem hozzájuk szólt, hanem Jánoshoz, aki elég fura figura: teveszőr ruhát viselt, a pusztában élt, sáskát és mézet evett. Az ő apját, Zakariást még a templomban szólította meg Isten Gábriel angyal által. Mi változhatott idő közben?

A főpapnak a szolgálatról szólt az élete, Jánosnak viszont az élete szólt a szolgálatról. A főpap a szolgálatát akarta tökéletességre vinni, János az életét szentelte teljesen Istennek. A főpapnak a szolgálat az élete részét képezte, Jánosnak az egész élete szolgálat volt. A főpap a templomhoz kötődött, János Istenhez. A főpap a törvény betartására törekedett, János az Úr akaratát teljesítette. A főpap manőverezett a vallási és politikai életben, János csak Istennek akart megfelelni.

Nem a templom, a törvény, az egyházi rendszer elmarasztalása a célom ezzel a párhuzammal, hanem a hamis vallásosság leleplezése, mely figyelmen kívül hagyja a megtérés szükségességét, és az élet odaszentelését Istennek. „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket” (Zsidók3, 7-8). Ámen!

Erdei-Árva István-Béla,

Szamoskóród

Vélemény, hozzászólás?