Velünk az Isten – 2025. január 12.

 „És támada félelem mindenekben, és egymással szólnak és beszélnek vala, mondván: Mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek és kimennek? – (Lukács 4, 36)

Názáreti elutasítása után Jézus Kapernaumban folytatja tanítói és gyógyítói szolgálatát. Mindent a názáreti bejelentése, programja szerint cselekszik: az Úrnak lelkével a szegényeknek evangéliumot hirdet, az összetört szívűeket meggyógyítja, a foglyokat megszabadítja, a vakoknak visszaadja a látást, szabaddá teszi az elnyomottakat. Most éppen szabaddá tesz valakit, akit az ördögi lélek megszállva tartott. Ilyen az az ember, aki tudja mi dolga van a világon, akiben annyira erős hivatástudat, az elköteleződés, hogy senki és semmi el nem tudja őt tántorítani ettől. Ahol ez a küldetéstudat nem olyan erős illetve hiányzik, ott nincs egy kiforrott személyiség, amelyik dacolni tudna mindazokkal az erőkkel, hatalmakkal, amelyek ellene törnek. Ezek a jellemtelen emberek, akik a pillanatnyi haszonért minden erkölcsi tartásukat feladják. Jézus egész tudatát átszövi Isten akarata, aki ősidők óta elhatározta, hogy mentőövet küld a tőle elpártolt emberiségnek. És Jézus tisztában van vele, hogy ez a mentőöv az ő személye. Bárcsak mi is tisztában lennénk személyes küldetésünkkel, és attól senki és semmi ne tudna eltántorítani minket!

Az őrdögi lelkek Jézusnak egyetlen szavára visszavonulót fújnak, távoznak a szerencsétlen emberből. Akik ezt látják, azokat ámuló, csodálkozó félelem lepi meg, és azt mondják, hogy lehet, hogy ez az ember ilyen hatalommal tud parancsolni, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskednek neki. Erre senki nem képes, csak Isten. Ezt ugyan még nem fogalmazzák meg, de talán ott van már bennük kimondatlanul, de az értelmük tiltakozik az ellen, hogy beismerjék: Isten Fia áll előttük.

Aki nincs igaz közösségben Istennel, az csak kívülvalóként látja a történéseket, és azokat legfeljebb szenzációként képes felfogni, valami olyasminek, ami eltér a „normalitástól”. Ezzel szemben, aki Isten erőterében tudja magát, aki Istennel élő közösséget ápol, az tudja, hogy Isten számára semmi nem lehetetlen. Ami egy Isten nélkül élő ember számára csoda, az a Vele egyfolytában kapcsolatban levő ember számára „természetes”történés. De mivel itt a földön semmi sem tökéletes, az Istennel való kapcsolatunk sem, ezért úgy érzem, mi valahol a kettő között helyezkedünk el. Van úgy, hogy csodálkozunk valamin, amin nem kellene, mert a hitünk gyenge, de hála Istennek vannak olyan pillanatok is, amikor komolyan tudjuk venni azt, hogy Istennek minden lehetséges. Olyan jó lenne, ha ez utóbbiból lenne minél több az életünkben. Ámen.

                                                                                                                  Szilágyi Balázs,

                                                                                                                  Szatmár-Láncos

Vélemény, hozzászólás?