Velünk az Isten – 2025. február 22.

„Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!”- (Lukács 12,40)

Képzeljünk most magunk elé egy helyzetet. Az iskolában holnap matematikából dolgozatot írunk, de a képletet sehogy sem tudjuk megjegyezni. Mit teszünk? Jó diákként készülünk, tanulunk, mert szeretnénk jó jegyet kapni. Eljön a reggel, a matematika feladatot megoldjuk, időben kész is leszünk, és sikerül a dolgozat. A kitartásnak, tanulásnak, szorgalomnak meg lesz az eredménye: a sikeres vizsga! Ilyenkor elégedettek vagyunk és örvendünk, mert fel tudtunk készülni a vizsgára! Mai igénk azt mondja, hogy épp így kell készüljünk az Úr Jézus fogadására. Kitartóan, szorgalmasan, meg nem lankadva, mert az Úr Jézus, aki meghalt értünk, előrement, helyet készít a számunkra, de aztán vissza fog jönni, és akkor el kell számoljunk az életünkkel. Hogy mikor jön vissza, nem tudjuk, sőt az ige azt mondja, akkor, amikor nem is gondolnánk, éppen ezért folyamatos felkészültségben kell legyünk. De nem kell félnünk, sőt örömmel várhatjuk az Úr Jézus érkezését, mert azt a Jézust várjuk, aki annyira szeretett minket, hogy meghalt értünk, hogy nekünk életünk legyen. Mi nem akárkinek az érkezésére készülünk, mi a Szabadítót, a Megváltót várjuk vissza, életünk Urát. Ezért hát övezzük fel derekunkat hittel és jócselekedettel, lámpásunk legyen meggyújtva, felkészülten várjuk Urunkat!Ámen!

Maior Ildikó,

Szamos-negyed

Vélemény, hozzászólás?