,,Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől. A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság” – (Lukács 22,1-6)
Mostani részünk, a kovásztalan kenyerek ünnepének közeledéséről számol be. Ugyanakkor Izráel népének legnagyobb szabadítására emlékeztek. Ennek az ünnepnek elközeledtével érkezik el Krisztus halála is. Fájdalmas dolgot tudunk meg, az itt szereplő Júdásról. Megtudjuk Lukácstól azt, hogy csak azért volt szükség Júdás szerepére mert a Főpapok és írástudók féltek a néptől.
Kellett valaki, aki kezükre adja, aki az árulás csókjával elpecsételi. Ezen történeten keresztül, mérhetetlen fájdalom és keserűség tekint ránk. Pont egy az ő tanítványai közül. És miért? Némi apró pénzért. Igen erre volt képes a mindenkori ember, és ma is erre képes. Pénzért elárulni és ölni is, ha kell. Természetesen itt tisztán látszik, hogy a sátán cselekedett Judáson keresztűl. És nem véletlen fogalmaz így Lukács, Máté és Márk is: „A sátán pedig belement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek.” Mert bár a sátán cselekszik, de csak még is az ember hajtja végre.
Mi az ami tanulság számunkra? Egyik tanítvány sem volt és mi sem vagyunk bűntelenek. Viszont Júdás lelke volt a leggyengébb, ott talált helyet a kísértő. Kérjük Isten Szent Lelkét, hogy gyengeségeink közepette erősítsen bennünket is, legyen támaszunk és ne adjuk el soha némi apró pénzért hitünket és szeretetünket. Ámen.
Dohi Wilhelm Arnold,
Szamosdob