,,És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki” – (Lukács 22,19-20)
Az utolsó vacsorán, amikor az asztalt körülülő tanítványokon végigtekint Jézus tudja, hogy elárulják, érzi szívében azt a fájdalmat, melyet el kell szenvednie. Mégis ott, abban a pillanatban nem önmagára gondol, hanem a tanítványaira – ránk is. Kezébe veszi a kenyeret, megtöri, és odaadja.
Nemcsak ételt ad – önmagát adja. Ezzel pedig példát is ad számunkra: keresztyén életünk akkor válik igazzá, ha mások javára „megtörjük” magunkat. Nem a nagyság tesz igazzá, hanem a szolgálat. Nem az, aki a legjobb, hanem az, aki a másikért él.
Ez az asztal emlékeztet: szeretetből adni mindig több, mint erőből birtokba venni. És Jézus ma is ezt kéri: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ámen.
Gáti Gábor,
Halmi