,,Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre? A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember. Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.” – (2 Kor 3,1-3)
Az ószövetségi zsidó közösségektől vette át a keresztyénség azt a szokást, ha valaki egyik közösségből a másikba költözik tanítóként, akkor ajánlólevelet vitt magával. Ma is ismerjük ennek szokását, amit nevezhetünk személyes dossziénak, önéletrajznak, amely tartalmaz minden képességet és tudást, amit oklevelek, képesítések támasztanak alá. Gondolva a Korintusban kialakult konfliktusra Pál apostol a mai igében egy kérdő mondattal kezd: vajon erre neki és munkatársainak szükségük van? Ennek szükségtelen voltát két képpel is alátámasztja: Az egyik a szívbe írott törvény, a másik a kőszív-hússzív ellentét, amely képek végül összemosódnak. Jeremiás és Ezékiel hússzívekről tesznek említést, ami érzékibb. Isten odaírja az akaratát, amit az ember nem csak megért és felfog, hanem cselekszi is. Pál ajánlása a korintusiak szívébe van írva, és mint Élő Igét, amit hallunk nekünk is oda kell engednünk feljegyeztetni Isten velünk közölt szándékát, ahol Lelkével cselekszik és cselekedhetünk mi is. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek