,,Akkor azt mondta Abisaj Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten az ellenségedet. Most azért hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor már nem kell átdöfni. Dávid azonban azt mondta Abisajnak: Ne veszítsd el őt! Mert vajon ki emelhetné föl büntetlenül a kezét az ÚR fölkentjére? És azt mondta Dávid: Él az ÚR, hogy az ÚR megveri őt! Vagy eljön az ő napja, és meghal, vagy pedig harcba megy, és ott vész el! Az ÚR óvjon engem attól, hogy kezemet az ÚR fölkentjére emeljem. Csak a feje mellett lévő dárdát és a vizeskorsót vedd el, és menjünk.” – (1Sám 26, 8-11)
Eljött az elégtétel ideje. Dávid az üldözött leszámolhatna Saullal az üldözőjével és megszűnne a bujdosása. De ő mégsem választja a könnyebbik utat. Vajon miért? Mert Saulban a tettesben meglátta az Isten felkentjét. Ez a látása megakadályozta őt abban, hogy ártson embertársának. Meglátni a másikban azt az embert, aki az Úrhoz tartozik, nem könnyű ez igaz? Dávidnak sikerült, neked is sikerülhet!
A szakirodalom azt mondja, hogy az áldozat lemond a bosszú jogáról. Mi keresztyének pedig hisszük azt, hogy az Úré a bosszúállás. Ő az, aki mindenkinek megfizet cselekedetei szerint. Dávid rábízta a megfizetést az Úrra. Az Úr óvjon meg attól…. Micsoda mélységes alázat, hogy az Úr óvjon meg. Mi készek vagyunk ellentámadásba lendülni akkor, amikor helyzetbe kerülünk, és Dávid imádkozik azért, hogy ne bántsa Sault. Ez az Úr szerinti lelkület. Ez nem naivság ez bizalom. Bízni abban, hogy az Úr nem hagyja el az övéit. Óvja őket, számon tartja őket és kellő időben felmagasztalja.
Hadd erősödjön meg bennünk a Dávidi lelkület a mai nap és valljuk az ének szavával. ,,Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti Önmagát.” Ámen.
Törő Attila Miklós,
Patóháza