„Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak, finomlisztből áldozzék, és öntsön arra olajat, és tömjént is tegyen rá. Vigye Áron fiaihoz, a papokhoz, hogy vegyenek ki belőle egy tele marok finomlisztet, olajat, az összes tömjént, és füstölögtesse el a pap az oltáron az áldozat emlékeztető részét. Ez a tűzáldozat kedves illatú az ÚRnak.” – (3Móz 2, 1-2).
Az egész torta Istené
Az ételáldozatról, pontosabban a terményáldozatról szól ez a fejezet. A földművelő ember ezzel fejezte ki a háláját a terményért. Tulajdonképpen ilyenkor visszaadtak valamit az Úrnak abból a termésből, amelyet tőle kaptak. Ennek a szertartásnak emlékeztető jellege volt. Ez az ige nekünk is eszünkbe juttathatja, hogy hálával tartozunk az Úrnak a munkánk gyümölcséért.
Amikor a földünk megtermi a maga gyümölcsét és gabonáját, vagy a munkánk eredményét készhez vesszük, máris tartozunk. Tartozunk azzal, hogy a megkapott javainknak egy részét Isten dicsőségére ajánljuk. Ha valaki egy hitelező intézménynek tartozik, akkor az mindent megtesz, hogy ne késlekedjen a törlesztő részlettel, mert tisztában van vele, hogy a mulasztásnak súlyos ára lehet. Az Istennel szembeni tartozásunk esetén legtöbbször ráérősek vagyunk. Majd adunk egy szeletet az Úrnak a munkánk tortájából, ha felépült a házunk, ha megvettük az autót, ha kitaníttattuk a gyerekeket, ha a gyerekeknek is felépült a házuk, és ez így megy tovább. Addig halogatunk, amíg késő nem lesz.
A torta képénél maradva jobb, ha tudjuk, hogy az egész torta Istené, és mi is az övéi vagyunk. Ha sajnáljuk tőle azt, ami az övé, mégis milyen jogon kérünk tőle még többet? Az Úrnak való felajánlás a hálán túl az elégedettséget is jelzi. Elég nekünk az Úr kegyelme!/? Ámen!
Erdei-Árva István-Béla,
Szamoskóród