.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2024. július 24.

„A pásztorok pedig elfutottak, és beérve a városba hírül adtak mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. És íme, az egész város kiment Jézus elé, és mihelyt meglátták, kérték, hogy távozzék el a határukból.” – (Máté 8,33-34)

Jézus megszabadította a gadarai megszállottakat, akiktől rettegett a környék a minden lakosa, mert veszedelmesek voltak. A bennük lévő ördögök meg sem próbáltak szembeszállni Jézussal, ami azt mutatja, hogy meghajoltak az Úr hatalma előtt. A pusztulás helyett a disznónyájat választották, és különös módon Jézus engedett a kérésüknek. A megszállott disznók végül egy szakadékról a tengerbe rohantak és mind odavesztek. Összegezve elmondható, hogy két ember megmenekült és egy disznónyáj odaveszett.

Hogy fogadták ezt a helyi lakosok? Öröm helyett félelemmel. Ahelyett, hogy kérlelték volna az Urat, hogy gyógyítsa, tisztítsa meg az ő betegjeiket is, inkább azt akarták, hogy menjen el. A két veszedelmes megszállott tisztulása nagy ajándék volt a helyieknek, de még nagyobb veszteség volt nekik az elpusztult disznónyáj. Túl sokba került ez a csoda, s több ilyenből nem kértek a gadaraiak.

Mennyit ér nekünk egy emberi élet? Kulturált keresztyénséggel azt mondjuk, hogy mindennél többet, de a gyümölcseink elárulnak minket. Ha büszkeségből nem hajolunk le az elesetthez, akkor az azt jelenti, hogy a büszkeség többet ér, a másik embernél. Ha a munka miatt elhanyagoljuk a családot, az azt jelenti, hogy a munka fontosabb a családnál. Néha hagyni kell elveszni a mulandó javakat, hogy mennyei kincseket szerezzünk. Ezt az áldozatot minden hívő embernek meg kell hozni! Ámen!

Erdei-Árva István Béla,

Szamoskoród

Vélemény, hozzászólás?