„ Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?” – (Máté 8,23-27)
Jézus az előző fejezetekben a betegségek fölötti uralmát mutatta be, a mai részben pedig a világot alkotó és az egész természetet kezében tartó Urat látjuk magunk előtt. Néki adatott „minden hatalom és erő” – ezt jó tudnunk. Az emberi élet sokszor tele van viharokkal, – de ne csak ezeket lássuk, figyeljünk az áldásokra is- és ilyenkor nem vagyunk hajlandók CSAK BENNE bízni, hanem szemléljük a körülményeket, akárcsak a tanítványok. A Jézussal való keresztyéni utunk nem mindig csendes, a viharok zajosak, a lelket megrendítik, ezért a legjobb tanács, hogy legyünk erősek, hogy a viharok ne felkészületlenül érjenek minket. A vihar megpróbálja az embert, itt a tanítványokat azzal fenyegeti, hogy a hullámok elnyelik őt. Mit tegyenek? Mit tegyünk mi? Rohanjunk az emberi erő után? Kürtöljük bajunkat sajnáltatva egész életünket? Ha viharfelhők támadnak fejünk fölé, akkor egy biztos menedékünk van: Jézus. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Jézus megjelenése nyugalmat ad a tanítványi szívnek, és mi csak csodálkozunk: Kicsoda Ő? Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek