,,Halljátok meg azt az igét, amelyet az Úr mond rólatok…Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna?” – (Ámósz 3,1a; 8b)
Vajon mit fognak mondani rólam? Vajon mit gondolhatnak rólam? Olyan kérdések ezek, amit az életünk során talán mindannyian feltettünk már. Meg merem kockáztatni, hogy nagyon sokunk álmát és önbizalmát törték már le és össze ezek a kérdések. Szeretjük, ha mások véleményt formálnak rólunk, de csak akkor, ha ez pozitív. Ha jót mondanak rólunk, ha megdicsérnek, ha hivatkoznak ránk, ha beajánlanak valahova. Szoktuk is mondani, szólj néhány jó szót az érdekemben, mondj rólam valami kedvezőt. A legjobban talán azt szeretjük, ha ,,nagy emberek” alkotnak rólunk véleményt. Emberek, akikre felnézünk, akit követünk, akinek a szavait isszuk, oda meg vissza vagyunk attól, ha rólunk mondanak valamit jót.
Annál nehezebben viseljük a kritikát. Pedig ez a középút. Amikor a segítség szándékával lépünk fel és olyan kapaszkodókat adunk a másik embernek, ami segíthet neki még jobbá válni, fejlődni. Aztán ott van az is, amikor rosszat mondanak rólunk. Amikor a ,,falu szájára vesz” minket. Nem szeretjük, ha kibeszélnek, ha megszólnak, ha osztják az észt. Tartsd meg magadnak a véleményed – mondjuk ilyenkor.
A mai igében az Alkotó, a Teremtő, az Örökkévaló, az Úr mondja el a véleményét az Ő népéről. Ez akkor Izráel népét jelentette, ma a keresztyénséget. Vajon, mit gondol az Úr rólam? Vajon Isten milyennek lát engem? Kedvel vagy kikezd? Felemel vagy lenéz? Jó kérdések ezek, ki ne szeretné tudni. Vannak olyan emberek, akik félnek attól, amit az Úr gondolhat róluk. Mert talán még olyan dolgok is kiderülnek, amit senki más nem tud. Amiről nem szeretnénk, ha más tudna. Az a baj ezzel, hogy ez egyszer meg fog történni, majd Krisztus második eljövetelekor, amikor megítéli az élőket meg a halottakat.
De, akit valóban érdekel, mit mond az Úr róla, annak kegyelem az egész élete. Mert az Isten sokszor és sok helyen megmondta mit gondol az emberről. Van közte jó is meg kevésbé hízelgő is. De meg is mutatta és ez a lényeg: odaadta érted meg értem – az emberért – az Ő egyszülött fiát, Jézus Krisztust. Valójában ezt gondolja rólad az Úr: fontosnak tart, a legfontosabbnak.
Az Isten az Ő igéjén keresztül mondja meg, mit gondol rólunk, a Szentlélek pedig segít ezeket helyesen értenünk és értelmeznünk. S ha az Úr szól hozzánk és beszél hozzánk az Ő igéje által, akkor nekünk kutya kötelességem azt tovább adni. Persze csak hálából. Ez utóbbi szebben hangzik. Ha az Úr szól hozzám, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy úgy teszek, mintha nem hallanám. Nem ignorálhatom az Urat. Mert, amit nekem mond, az az én felebarátomra is igaz. Add tovább, amit az Úrtól kaptál. Lehet ez tálentum, érzékeny szív és lélek, kétkezi segítség, bármi…
Vajon mit fognak mondani rólam? Vajon mit gondolhatnak rólam? Kit érdekel! Az legyen a fontos, amit az Úr mit gondol rólam és rajtam keresztül, hogyan munkálkodhat. Ne a károgókra figyelj, még csak ne is a sztárokra és ,,nagy emberekre”, hanem figyelj oda a legnagyobbra, az Úrra! Ő pedig ma is mond rólunk valamit az Ő igéjében! Meghallottad már? Halld meg bűnös ember: Jézus szeret! Ámen.
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes