,,Ne higgyetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját. Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége. De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!” – (Mikeás 7,5-7)
Rossz, ha az ember szerettei között se érzi jól magát, ha a családi fészek sem óv, ha a legbelsőbb közösség mérgezetté, és mérgezővé válik. Ha nincs bizalom és szeretet helyet csak marakodás, árulás van.
Karácsonynak harmadnapján szerettem volna valami „jobb” ige fölött gondolkodni, hogy „jóval pozitívabb” üzenetet adhassak át, de ez a mára kirendelt Ige, s valljuk be bár reális a kép, de kissé sötétebb tónusokkal festi meg azt a szentíró, mint ahogy szeretnénk, nem csak a múltat de a jelent s a jövendőt is sokszor sötétebbnek látjuk emiatt…
Mikeás korában is úgy látszott darabjaira hull a világ, s ma sincs ez másképpen nagyon sok élethelyzetben. De ha mégis felül tudunk emelkedni, ha igaz ránk is, hogy az Úrra nézünk, mert ő a Szabadító, ha hisszük imáinkat meghallgatja, s válaszol és jön, akkor a körülöttünk levő rossz a világban vagy a családban igazából csak azért van, hogy lássuk honnan szabadít ki minket a Mindenható.
Olvassuk hát bátran tovább az ige sorait a 8 és 9. verseket: „Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom. Az Úr haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” Várd az Urat, lásd meg Őt! Járj világosságában s világíts te magad is, hogy tűnjön a sötét! Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod