Velünk az Isten – 2024. április 2.

,,Egy izráeli asszony fia, akinek az apja egyiptomi volt, Izráel fiaival együtt jött ki, és ennek az izráeli asszonynak a fia összeveszett egy izráeli férfival a táborban. Az izráeli asszony fia káromolta az Úr nevét és átkozódott, ezért odavitték Mózeshez. Anyjának a neve Selómít volt, Dibrí leánya, Dán törzséből. És őrizetbe vették, amíg útmutatást nem kapnak az Úrtól. Az Úr pedig így beszélt Mózeshez: Vidd ki az átkozódót a táboron kívülre, és tegyék fejére a kezüket mindazok, akik hallották őt, azután kövezze meg őt az egész közösség. Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Ha valaki átkozza Istenét, annak bűnhődnie kell vétkéért.” – (3 Mózes 24, 10-15)

A keleti ember a névben többet látott. mint egyszerű szót vagy kijelentést, mivel számára a név tulajdonosának az egész lényét jelentette. A zsidói bölcseletben Isten neve Istennek ún. hypostasiai (tulajdonság elválasztása az alaktól, önálló istenségként való megjelenítése) közé tartozott. Isten nevének káromlása itt közönséges ócsárlást fejez ki, olyasmit, amit a mi magyar nyelvünkben is nagyon sokszor hallunk, amikor egy káros beidegződés vagy szokás naponta káromolja Isten nevét, amikor egyesek pillanatnyi érzésüket/hangulatukat, mások melegebb éghajlatra való elküldésekor Isten nevét ajkukra veszik. A történet azt szemlélteti, hogy Mózes nem rögtöni felháborodásban ítélkezett, hanem eligazítást kér Istentől. A fültanúknak fontos szerepe van mindenben, sőt az ítélet végrehajtásában szerepet kell vállalniuk úgy, hogy a bűnös fejére kell helyezzék kezüket. Húsvét harmad napját üljük, előttünk a nagyheti esemény legszomorúbb pillanata: Jézus szenvedése. Az ember köpdös, csúfol, gúnyol és szidalmaz. Erre Jézus válasza, amit az egyik énekünk sorával szemléltessék: “A világot nem átkozza, meghal érte imádkozva.” Érezzük a különbséget… Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szatmár-Kültelek