“Fenyegető jövendölés Damaszkusz ellen: Damaszkusz nem lesz többé város, rom lesz és omladék. Aróér városai elhagyottá válnak, nyájak veszik birtokba, ott heverésznek háborítatlanul. Nem lesz erőd Efraimban, sem királyság Damaszkuszban: egy sorsra jut Arám maradéka és Izráel fiainak dicsősége – így szól a Seregek Ura. Azon a napon lehanyatlik Jákób dicsősége, kövér teste lesoványodik. Úgy fog járni, mint amikor az arató megmarkolja a gabonát, és karjával levágja a kalászokat; úgy fog járni, mint amikor valaki a Refáím-völgyben összeszedegeti a kalászokat. Csak böngészni való marad benne, mint mikor az olajbogyót verik: két-három bogyó marad a fa legtetején, négy vagy öt a gyümölcsfa ágain – így szól az Úr, Izráel Istene.” (Ézs 17,1-6)
A földrajzi sorrend következő állomása Damaszkusz, Szíria fővárosa, mely Júdától északra fekszik. Akármerre néz Júda, akár nyugatra, akár keletre, akár északra vagy délre, mindenütt olyan nemzeteket lát, melyeknek dicsősége tovaszáll és sorsuk megpecsételődik. Biztonságot a világ országai senkinél sem találhatnak, csakis Istennél. Világunkban számtalan ország dicsekedik erejével, érthetjük ezalatt ásványkincseit, tőzsdéit, iparát, kereskedelmét, hadseregét, atomtölteteit… Miben áll ezeknek erejük? Földi dolgokban, olyan Isten teremtette adottságokban, melyeket az idők folyamán a természetből kizsákmányoltak és gyilkoló eszközöket gyártottak belőlük. Isten semmilyen katonai szövetségnek nem örül, ezt Ézsaiás többször is kijelentette. Szíria el fog bukni, mert nem veszi észre Istent, sőt ellene támad. Vele együtt elesik Efraim, vagyis az északi országrész is. A pusztítás olyan hatású lesz, amely kiterjed az alapvető élelmiszerek (búza és olajbogyó) megsemmisítésére, amit az ellenség fog learatni. A megoldás ezen helyzetben nem lehet más csakis az őszinte bűnbánat és bocsánat, teljes odafordulás Istenhez. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek