„Tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, akár egy kunyhó. Ránehezedik a vétke, elesik, nem is kel föl többé. Azon a napon megbünteti az Úr az ég seregeit odafönn a magasságban, és a föld királyait a földön. Összegyűjtik őket, ahogy a foglyokat gyűjtik a verembe. Börtönbe zárják, és hosszú idő múlva megbüntetik őket. 23Elpirul a sápadt hold, szégyenkezik az izzó nap, mert a Seregek Ura lesz a király a Sion hegyén és Jeruzsálemben, és vénei előtt dicsőség ragyog.” (Ézs 24:20-23)
A prófétai jövendölésben Isten az egész földet megítéli, amely az emberi vétkek miatt visszasüllyed abba az állapotba, amelyet a szentíró a kezdetek kezdetén a “kietlen és puszta” jelzőkkel illet. Teljes káosz uralkodik a világban, a zuhanás óriási, hiszen odáig minősül vissza a világ, ahonnan Isten a teremtés alkalmával azt kiemelte. A természet egészében éppen úgy érezhető az ítélet, mint az emberi társadalomban. Eltűnnek a különbségek szegények és gazdagok között, mert mindenkit utolér a nyomorúság. “Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgálóleány, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós” (2. vers). Mindezen káoszt az emberek bűne okozza, akik áthágják Istennel kötött „örök” szövetséget. A megmaradtak is szétszóródnak, olyan lesz az életük, mint az ostrommal bevett város lakóié, ahol a kaput betöri az ellenség, a városban mindenütt csak romok lesznek, a lakosság java elpusztul, másik része elrejtőzik, magára zárja a házak ajtaját, de a legnagyobb részük hadifoglyokként elvitetnek. Szomorú képeket fest Ézsaiás, amit olvasni is hátborzongató. Valóban nincs más, csak a halál? Isten kegyelme ma még tart, és a szakasz végén felcsendül a reménység, hiszen a Király jelenik meg előttünk, aki nemcsak Sion hegyén és Jeruzsálemben, hanem az egész világ felett uralkodik, és az övéit újra összegyűjti. Isten ezt a kegyelmet felajánlja mindenkinek: nekünk és másoknak is, de ennek feltétele a hit, a Krisztus megváltó áldozatának elfogadása. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek