„Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van.” – (Jak 5,16)
A közösségi imának bizony nagy ereje van, de milyen kell legyen ez a közösség?
Először is olyan közösség, ahol nem vallatnak, hanem lehet bevallani. Ahol nem kipletykálnak, nem használják ki a megszerzett információt. Gyónási titoktartás fogadalma alatt van az egész közösség. Ami körön belül hangzik el, és olyan, akkor az ott is marad.
Ez a közösség ugyanakkor gyógyító közeg. Olyan jó tapasztalni egy-egy meggyógyult betegnek azt, hogy hetek-hónapok után ismét elmegy a templomba és szinte érzi a gyülekezet ölelését. A gyülekezeteknek hivatásuk szeretettel gyógyítani.
Az imaközösség tagjai ugyanakkor buzgók. Nem unaloműzésből imádkoznak, hanem vágynak arra, hogy Istennel és egymással közösségben legyenek és teljes figyelmüket ennek a közegnek szentelik. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka