„Íme, harmadszor is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre, mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat, hiszen nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.” (2Kor 12,14)
Olvasandó: 2Korinthus 12
Pál apostol harmadszor is Korinthusba tervez menni. Első útja alkalmával alapította a gyülekezetet (ApCsel 18), a második látogatásakor viszont az ott tapasztalt események miatt szomorúság töltötte el (2Korinthus 2). A közelgő harmadik út alkalmával is leszögezi, hogy nem fogad el anyagi támogatást, mivel nem szeretne terhére lenni a gyülekezetnek.
Erre vonatkozóan az apostol így érvvel: mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat, és ezen a ponton most lényegre törően fejezi ki korunk problémáját is. Akkor leszünk értékesek a társadalom szemében, ha minél többet birtoklunk, s általában azért válunk fontosokká, amink van. Kapcsolataink, pénzünk, bölcsességünk, hatalmunk, befolyásunk naggyá tehetnek, és ezektől az eszközöktől nem akarunk, nem is tudunk függetlenedni, mert életünk részévé válnak. Keressük-e azokat, akikhez nem csak az érdek fűz? Keresnek-e azok, akiknek nem csak az kell, amink van? Pál önzetlen szeretetével a korinthusiakat magukért kereste, hogy ne magának, de Isten országának megnyerje. A tékozló fiú miután kikérte a családi vagyon rá eső részét és elpazarolta, egy senki lett. Az apa szeretete mégis hazavárta.
Az apostol a szülő-gyermek kapcsolat képével szemlélteti, hogy nem is lehet a korinthusiak terhére, hiszen ahogy a szülők is segítik a gyermekeket, úgy kell gondoskodnia neki is arról a gyülekezetről, amelyet alapított. Ez a kapcsolat nem is szólhat másról, mint az önfeláldozó szeretet kiáradásáról. Áldott az Atya, aki Fiában elindult felénk, megkeresett, megváltott, tékozló szeretetével mennyei kincsekkel megajándékozott, hogy többé ne magunknak éljünk. Ámen.
Kiss Szabolcs,
Apa