„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben azért az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12,9a)
Olvasandó: 2 Kor 12,1-10
A mai nappal a Reformáció hónapjába lépünk. Emlékezünk a Reformáció hitvallóira Református Anyaszentegyházunk megalakulására, felelevenítjük annak alapelveit: közöttük azt, hogy „Egyedül Kegyelemből”, „Egyedül Krisztus által”, hogy hitvallásunkként éljük meg ezeket. Pál apostol élete is így reformálódott meg, Krisztus üldözőből így lett Krisztus reformátora. Krisztust üldöző idejében Saulusként nagy embernek érezte magát, magabiztosnak, tévedhetetlennek, akinek mindenre ereje lesz, amit elképzelt. Rendíthetetlennek és szilárdnak képzelte magát Isten iránti hitében. Istenismeretében elbizakodottá vált. Isten Kegyelmével találkozva a damaszkuszi úton, lelke és elméje újjászületett. Szemeiben megvakult, de bűnei terhét meglátta Krisztus Világosságában. Isten Kegyelme új életet formált és teljesen más látást és életküldetést adott számára. Krisztusért mennyei látást kapott, de ugyanakkor üldöztetést, megaláztatást is szenvedett miatta. Krisztus sikeres evangélizátoraként újra elbizakodottá válhatott volna, de meg kellett tapasztalnia, hogy senki sem lehet nagyobb a Mesterénél, sem dicsőségben, sem szenvedésben. Ezért kapott töviseket egyensúlyban tartás végett testében , lelkében. Megtanulta mi az ELÉG, s azt is, hogy a MINDENRE nincs szükségünk. Isten Kegyelme által MINDEN lehetünk, s ez számunkra ELÉG.
Pál tapasztalata és reformációja megerősít, nevel bennünket tanítványságunkban. El ne bizakodjunk sikereinkben, meg ne gyengüljünk próbáinkban, magasságban és mélységben tanuljuk meg a helyes értékrendet: Egyedül Kegyelemből, Egyedül Krisztus által lehetünk Isten képmásai!
Legyen elég nekünk is az Ő kegyelme!
Ámen.
Nagy Erika,
Sárközújlak