“Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, mert hallottam az Úr Jézusba vetett hitedről és a szentek iránt tanúsított szeretetedről, és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem.” (Filemon 1,4-7)
Pál “Krisztus foglyának” nevezi magát, melyet a Megváltóért és az ő úgyéért szenved. A börtönből ír, mint testvér a testvérnek vagy barát a barátnak, akihez kérést intéz, hogy a tőle megszökött rabszolgát, Onésimust fogadja vissza. Kérését az apostol hálaadással köti össze, melyre okot az ad, hogy Pál apostol tudomást szerez arról, hogy Filemon Jézushoz hűséges, és szeretetének híre messze földre elterjedt. Filemon szeretetének munkája abban mutatkozott meg, hogy „a szentek szíve felfrissült” általa, azaz sokan a közösségben nyugalomra találtak, megszabadultak a szomorúságoktól, a gondoktól és bajoktól. Filemon, mint jó házigazda gondot viselt családjáról, de ugyanakkor ez a segítség kiterjedt a gyülekezet tagjaira is. Ez a segítség egyaránt lehetett anyagi vagy lelki természetű. Mit látunk Filemonban? Látjuk a felelősséget, melyet felvállal egy egész közösségért. Mi látjuk magunkban a filemoni természetet? Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek