„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róma 8, 14)
Nem szívesen engedjük ki a gyeplőt a kezünkből, s ha mégis megtesszük, annak nyomós oka kell legyen. Mondjuk, egy sivatagi túrán átengedjük az irányítást az idegenvezetőnek, különben a végkimerülésig bolyonganánk a homokdűnék között. Az építést építészre bízzuk, a repülést a pilótára, a gyógyítást az orvosokra stb. Tehát akkor adjuk át az irányítást, amikor meggyőződtünk, hogy az a legkedvezőbb nekünk. Mi a helyzet Isten Lelkével? Megéri-e átengedni neki a vezetést? Az ige szerint így lehetünk Isten fiai. A haszonlesés bűvöletébe rekedt gyarlóságunknak ez kevés. Sokkal többen figyelnének fel az igére, ha annak más folytatása lenne, mint például „akiket Isten Lelke vezérel, azok” sikeresek az életben, vagy jólét lesz a jutalmuk, vagy mindig egészségesek, vagy teljesül minden álmuk. Ilyenekért már temérdek ember átengedné a vezetést az élete felett, mert ez kifizetődő üzletnek tűnik. No de azért legyek vezetett, hogy Isten gyermeke lehessek? A közfelfogás szerint amúgy is mind Isten gyermekei vagyunk, hisz tőle kaptuk az életünk. Ha ez így van, akkor nem is kell hozzá az Isten Lelkének vezetése. De ha mégis a Lélek vezet, akkor ki tudja, hogy hova visz? Mi „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Tamási Áron). A tejjel-mézzel folyó Kánaánt álmodjuk magunknak, ahol nyugodtan, békésen, sérelem nélkül élhetjük az életünk. A „Lélektől született” és vezetett ember viszont úgy van, mint az szél, amiről nem tudjuk, hogy „honnan jön, és hova megy” (Jn. 3, 8). Ez így teljesen kiszámíthatatlan és szeszélyes. Mégis, hogy tervezze meg így az ember az életét?
„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”. Ennyi éppen elég. Ebből tudom, hogy ki vagyok, kinek szánt engem az Úr. Nem a nagy semmi ősrobbanásának mellékterméke vagyok, hanem Isten családjának része. Olyan gyermek vagyok, akinek az Atyja mindenható. Ezért nem félek attól, hogy Lelke által hova vezérel, mert tudom, hogy a legjobbat készítette elő nekem. Tudom, hogy ezt a hitet a Szentlélek élteti bennem. Ha kirekesztem az életemből a Lelket, akkor a hitem is gyengülni fog, és nem leszek többé Isten gyermeke, ugyanis „a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Róma 8, 16). Kérjük minden nap a Szentlélek vezetését, hogy el ne feledjük, kik vagyunk, és megálljuk a helyünk bárhova is fújjon a „szél”.Ámen.
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti