Idegen istenek
“Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvencével, és egy istennel sem, hanem mindennek fölibe magasztalja magát. De a helyett tiszteli az erdők istenét annak helyén, és azt az istent, akit nem ismertek az ő atyáik, tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses ajándékokkal.” (Dániel 11, 37-38)
Lelkipásztori szolgálatom alatt több alkalommal hallottam már, „gyermekem nem ezt tanulta otthon”, „nem ilyennek neveltem”. Az Ige is arról számol be, hogy a király messze szakadt az atyai ház tanításától, nincs szüksége azokra az istenekre, akikkel otthon találkozott. Bízik önmagában és az erdő istenében, akinek mindenével áldozik.
Mai világunkban is tapasztaljuk, hogy egyre kevesebben maradnak meg az ősök útján, a Krisztus útján. Egy alkalommal a faluban megszólítottam egy fiatal asszonyt, megkérdezve, miért nem jár templomba, hiszen otthon azt tanulta, azt látta, hogy szülei minden vasárnap részt vettek az istentiszteleti alkalman. A válasz az volt: majd, ha nyugdíjas leszek, mert akkor lesz több időm, most nem győzőm magam utolérni. Az Igében a király mindenével áldozott egy teljesen idegen istennek. Mi is áldozunk azoknak az isteneknek amelyek elszakítanak Krisztustól, a munka, a rohanás, a pénz istenei, sokszor meggyőződve arról, hogy jó úton járunk, belefáradva a rohanásba, megfásulva, elkeseredve. Az adventi időben is ha őszinték vagyunk nem az az elsődleges, hogy készítsük szívünket-lelkünket a Krisztus megszületésére, hanem vesszük a listánkat és fogjuk a fejünket mennyi mindent el kell még rendezni, mennyi mindent kell még vásárolni az ünnepig, áldozva az idegen isteneknek, bálványainknak ezüstjeinkkel, aranyainkkal, drága köveinkkel és az időnkkel. Nincs időnk járni az ősök útján, elcsendesedni, keresni a jeleket melyek bizonyságot tesznek az adventi időben, hogy Krisztus meg fog születni. Magasztaljuk magunkat a királyhoz hasonlóan, mert megvagyunk győződve, hogy jó úton vagyunk, mindaz amit teszünk és ahogyan tesszük az jó.
Lehetne gondolkodni az Ige történelmi hátterén, a jövendőlésen, de Isten ma azt akarja szívünkre helyezni, hogy szakítsunk azokkal az istenekkel melyek elfordítanak Tőle, és elcsendesedve keressük atyáink Istenét a Krisztust, mert akkor áldott lesz az adventi várakozás, áldott lesz a találkozásunk Krisztussal. Ámen
Szilágyi István-Róbert,
Dabolc