“Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, amelyet régen szerzettél és amelyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol! Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen!” (Zsolt 74, 2-3)
Két igevers, két mondat s mind a kettő egy-egy igével kezdődik felszólító módban. Az ember a zsoltáros szól az Istenhez, a teremtőhöz aki eget és földet alkotott, aki maga a világosság s mondja azt: EMLÉKEZZÉL, és LÉPJ.
Az ember, beszél az Istennel akivel korábban élő kapcsolata volt de aki most látja az istentelen erők terjeszkedését, fenyegetését s pusztítását. Őr érzi Ászáf, hogy Isten karba tett kézzel nézi hogy az ő ellensége aki a mi ellenségünk teret hódít.
Visszaemlékszik a zsoltáros, hogy Isten szerette népét, megszabadította népét s próbálja rávenni arra az örökkévaló Urat, hogy maga is emlékezzék. EMLÉKEZZ URAM! Emlékezz Urunk ma is…
A cél persze nem nosztalgia, nem csak az emlékezés. Az emlékezés el kel hogy indítson valamit… No hát a helyzet sokszor ma is tragikus s nem lehet megoldani azzal, hogy neki gyürkőzünk, vagy csak a sebeinket nyalogatjuk, vagy emlékezünk, hogy bezzeg a régi szép idők ilyenek meg olyanok voltak. Változás akkor lesz ha Isten közbe lép, a összefont karját kitárja és odacsap. Vagy ha karját kitárja és átölel. Lépj Istenem…, lépj közbe hogy ne pusztuljon tovább az ami a tiéd. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod