Velünk az Isten – 2021. október 1.

„Ajándékokat fogadtak el benned vérontásért, uzsorát és kamatot szedtél, csalárdan nyerészkedtél felebarátaidon, rólam pedig elfelejtkeztél – ezt mondja az én Uram, az ÚR…. Vajon megállhat-e szíved, vagy erős lesz-e karod azokban a napokban, amikor én elszámolok veled? Én, az ÚR szóltam, és meg is cselekszem!…Kerestem közöttük valakit, aki falat húzna, és odaállna elém a résre az országért, hogy ne pusztítsam el, de senkit sem találtam.” (Ezékiel 22,12. 14.30.)

Olvasandó Ezékiel 22.

Jeruzsálem bűnei és büntetése, bűn és büntetés. Mintha törvényszéken lennénk, ahol vádemelés   történik .  Isten, az Igazságos Bíró  megbízottjaként  Ezékiel próféta tölti be a vádló jogi szerepét Isten választott, de hűtlen népe ellen. Isten küldötteként parancsszerűen sorolja a próféta városának utálatos tetteit, a vérontás, a bálványimádás, a  házasságtörés , erkölcsi kihágások , fajtalankodás alapvető bűneit. Ezek között az alapvető emberi rossz tulajdonságokat, mint: erőszak, elnyomás,, kegyetlenkedés, megvetés, távolságtartás, rágalmazás, hamis tanúskodás, kamat és uzsora, nyerészkedés, önkényeskedés,nyomorgatás,könyörtelenség, tiszteletlenség emberrel és Istennel szemben. Testi és lelki házasságtörés Istennel és emberrel. Bűneik sokaságát az Igazságos Bíró így összegzi:” elfelejtettél…engem .”Úgy cselekedtek, mintha Isten már nem  létezne és azt tehetnék, amit csak akarnak.

A választott nép hajdani bűneit számba véve és sorolva gondolkodjunk el saját életünkön, a mai választott nép, a keresztyének cselekedetein! Mit lát ma az Igaz Bíró a mi életünkben? A gondolataink, indítékaink, a mód ahogyan egymáshoz viszonyulunk, ahogyan Istentől eltávolodunk formájában modernebb, de tartalmában a régi. A XXI. század liberális társadalma megismétli a múlt bűneit. Az akkori bűnök ma már nem botrányosak, hanem megszokottak! Az ember kirekesztette gondolataiból az Istent, mintha egy mitológiai múlthoz tartozna. Az önmegtartóztatást elvetették és az erkölcstelenségtől megszabadultak, mert, ahol nincs istenfélelem ,ott korlátlanul terjed a bűn és a gonoszság. Ha évszázadokkal ezelőtt ítéletet hirdetett  Isten , ma visszatartja azt? Ma lehet büntetlenül élni, mintha nem lenne Isten az égben?

A  szétszórattatás a népek közé különböző országokba  Isten ítélete volt megtisztító hatással, mintegy olvasztó kemencében. Isten keresett valakit, akit odaállíthatna a résekre. Akkor nem talált! Ezért odaállította az Ő Egyetlenegyét, hogy ne pusztítson el minket örökre. Bűneink büntetését a mi Krisztusunk magára vette. Reménytelen , bűnös állapotunkban Ő a mi Megtartónk, Egyedül! A reformáció hónapjában , múlandó életünkben, kárhoztató bűneink felett ingyen kegyelméből Isten nekünk tulajdonítja a Krisztus Igazságát!

Ámen.

Nagy Erika,

Sárközújlak

Vélemény, hozzászólás?