“Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne…” (Ján 12,37)
Jézus egész küldetése arról az akaratnak a teljesítéséről szólt, amelyet az Atya reábízott. Ő nem saját elképzelése szerint cselekedett, vállalta már születése pillanatától a szegénységet és megaláztatást, hogy később a hozzá folyamodók megérezhessék Isten határtalan szeretetét. Jézus számtatlan tanítása, csodája, de a kor szokásos tantásaitól eltérő fellépése által bizonyította, hogy őt Isten küldte, az ószövetségi próféciák az ő érkezését hírdették, ami beteljesült a betlehemi istállóban, hogy három évtizeddel később mindeki megismerhesse, láthassa és hallhassa a “jó pásztort,” aki kész küldetése bevégzésére. A mai Ige nem csak arról a szomorú megállapításról szól, hogy a sok jézusi jel ellenére vannak, akik nem hisznek benne, hanem arról, hogy ezeknek az elutasítóknak már többé nem lesz lehetőségük Jézus jeleit látni. Ettől a pillanattól kezdve már a gonosz hatalom áruló és gyilkos szándéka vesz hatalmat, amiről a hívők tudják, hogy mindebben nem az ember, hanem Isten akarata érvényesül. Jézus szenvedését, feltámadását az Ige evangéliumként hírdeti, a hívő ember számára ez elegendő jel, hogy higgyen és Jézusra, mint Megváltóra tekintsen. Jaj annak az embernek, akinek ez a “jel” kevés. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek