Velünk az Isten – 2021. április 14.

Hallgass Jézusra és kezd elölről!

„Jézus akkor megkérdezte tőlük: Fiaim, van valami ennivalótok? Azt felelték neki: Nincsen. Ő pedig azt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették hát, de kivonni már nem bírták a halak sokasága miatt.” (János 21, 5-6)

Amikor csődöt mondott minden szakértelmed és be kell látnod, hogy hiába hullott minden csepp verejtéked, akkor hallgasd meg, mit tanácsol Jézus, és kezd elölről. Akkor majd belátod, hogy nem a hozzáértéseddel volt baj, nem is az igyekezeteddel, nem az eszközök hiányosságával, hanem a munkád áldásnélküliségével.

A feltámadás után néhány tanítvány halászni ment. Nem itt lett volna a helyük, mert Jézus egykor így hívta el őket: „kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket!” (Mt. 4, 19). Egész éjjel hiába fáradoztak. Még csak annyi eredménye sem volt a munkájuknak, hogy legalább ők jóllakjanak a kifogott halakkal. Reggel, amikor már világossá vált számukra a teljes kudarc, Jézus azt az utasítást adta, hogy vessék ki a hálót a hajó jobb oldalán. Az engedelmes tanítványok végül annyi halat fogtak, hogy nem bírták kiemelni a hálót a vízből.

Könnyű felismerni, hogy a sikeres halfogás áldása mögött nem a szerencse, nem a még jobb szakértelem állt, hanem az Úr Jézus. Így lehet gyümölcsözővé az életünk, sikeressé a munkánk, áldásossá az igyekezetünk.

A tanítványok nagyon sok kifogással élhettek volna: ha egész éjjel nem sikerült, akkor reggel sem menne; nem olyan nagy az a hajó, hogy az egyik oldala felől több hal legyen, mint a másik felől; az egész éjszakai munka után fáradtak és csalódottak, ezért semmi kedvük ismét kivet a hálót. A mi kibúvóink is általában ilyenek, amikor az észérvek erősebbnek bizonyulnak a hitünknél. Ez persze nem azt jelenti, hogy vakbuzgó hitre van szükségünk, hanem olyanra, amely Jézusra figyel, tőle kér tanácsot és az ő igéje szerint cselekszik. Ámen.

Erdei-Árva István,

Szamoskóród-Dobrácsapáti

Vélemény, hozzászólás?