“Ekkor azért nyílván monda nékik Jézus: Lázár megholt” (János 11:14).
Amennyiben beteg közülünk egy családtag, igyekszünk meglátogatni, hogy baja felől érdeklődjünk, vigasztaljuk fájdalmában, segítsünk ha szükség van rá. Betegjeinkért egy egész közösség is imádkozik, a gyülekezetek szívükön hordozzák a bajban lévőket, sok helyen ún. imaláncot alkotnak annak érdekében, hogy a betegek gyógyulást nyerjenek.
Valakinek a halála, a hirtelen elköltözése megdöbbent valamennyiünket, arra késztet, hogy a gyászolókkal felvegyük a kapcsolatot, részvétet nyílvánítsunk és vigasztaljunk. A lelkipásztorok részére mindig a legnehezebb szolgálat a temetési igehirdetés, mert felmerül a kérdés: Vajon sikerül-e megvigasztalni azokat, akik itt maradnak egy-egy szerettük elveszítése után? Friss még a seb, csupán a vérszivárgás megállítására vagy még arra is kevés az emberi szó, Isten Igéje az ÉLET BESZÉDE kell, amely balzsam, kötés, gyógyír a fájdalomra.
Jézusnak idejében üzennek: Jöjjön Betániába, mert Lázár beteg. Jézus még “két napig marad azon a helyen”. Nem megy a szeretett család felé. Márta szemére is veti a Mesternek: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem” (21.vers). Az esemény, a Lázár feltámasztása az Isten dicsőségére való és arra, hogy ez által dicsőíttessék az Istennek Fia (4.vers). Jézus “késése” csupán emberileg elkésés. Őt irányítani nem tudjuk, Ő tudja a legjobban, mikor kell jelen lennie és cselekednie. Lázár már negyednapos halott és az ő szavára élve jön ki a sírboltból. Jézus nemcsak áldott orvos, Ő a feltámadás és az élet.
Jöjj Mesterem, jöjj ide,
beteg a testvérem.
“Megyek, indulok feléd,
el nem kések, ne félj!”
Ámen.
Fodor Lajos