„Ismét köveket ragadtak azért a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus pedig azt mondta nekik: Sok jó cselekedetet mutattam nektek az én Atyámtól, azok közül melyik tettemért köveztek meg engem? A zsidók így feleltek: Nem jó tettekért kövezünk meg téged, hanem káromlásért és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.” (János 10, 31-33)
A jó tettek hamar érvényüket veszítik, mintha az idő múlása kifakítaná a szeretet szépségét, míg végül teljesen kitörlődik az elméből és a lélekből. Sok búskomorságban szenvedőnek van szüksége a szeretet gyümölcseire, mert ezeknek a hiánya okozza az elviselhetetlen bánatrabságot. Jó lenne egy éltre elraktározni magunkban mások szeretetteljes közeledését, amikor támaszt találtunk egy barátban, testvérre leltünk egy idegenben vagy éppen az sietett a segítségünkre, akire nem is gondoltunk. Ellenben a tapasztalat másról tanúskodik, mert amíg a jó cselekedeteknek a halvány emlékét őrzi csupán az ember, addig a csalódásnak, a haragnak, a sértődésnek érzését évtizedekig hordozza változatlan intenzitással. Ez a romboló sötétség később képes egészen úrrá lenni az áldozatán és nem láttat vele csak gyűlöletet.
Ez történt azokkal a zsidókkal is, akik meg akarták kövezni Jézust, mert istenellenesnek minősítették. A Mester kisebb iróniával kérdezi őket: „sok jó cselekedetet mutattam nektek az én Atyámtól, azok közül melyik tettemért köveztek meg engem?”. A gyűlölettől fűtött tömeg pedig nem is titkolja, hogy nem a jó tettekért akarják kivégezni őt, hanem a személyes ítéletük miatt. Nem is tagadták, hogy Jézus sok jót tett és csodát művelt, csak ezek abban a pillanatban semmit sem értek. Az állítólagos káromlás és hogy ember létére Istenné tette magát, érvénytelenített minden jót. A bűn mindig ezt teszi az emberrel, elégedetlenséget kelt, ami által egyre értéktelenebbnek tűnik Isten kegyelme.
Figyelmeztető jellegű, hogy a köveket szorongató zsidók önmaguk fölött mondanak ítéletet. Azzal, hogy vádolták és meg akarták ölni Jézust, ők követtek el istenkáromlást és tették önmagukat Isten helyébe, de ezt észre sem vették. Gondolkodjunk el, hogy amikor szeretetlenséggel, önzéssel, érzéketlenséggel és ehhez hasonlókkal vádoljuk egymást, akkor nem lehet, hogy magunkat is bíráljuk? Kérjünk Istentől bölcsességet, hogy neki tetszően éljünk és áldjuk őt a határtalan szeretetéért. Ámen.
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti