“Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat, azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. A hol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat.” (Zsid. 10,16-18)
Érdekes dolog, hogy bár a bűn vonzó, csábítja az embert, az ember tudja, hogy hibát készül elkövetni, ha a bűn útjára lép, valahol érzi belül. Lehetne ezt arra fogni, hogy a társadalmi együttélés eredményezi, hiszen az ember beleszületik egy hagyományrendszerbe, ahol vannak tabuk és illetlenségek, akarva akaratlanul is a társadalmi normák ott vannak a fejében, épp ezért meghatározzák gondolatait, cselekedeteit. Igen ám, de egész apró gyerekeknél észrevehető, hogy ha rosszalkodni akarnak, úgy teszik ezt, hogy a felnőttek ne lássák, van, hogy kiküldi a szülőt csak, hogy kedvére követhesse el csíntevéseit. S még beszélni alig tudó gyerkőcökről van most szó, akik nem szoktak le a pelusról sem, tehát a társadalmi szabályok aligha befolyásolják tetteiket.
A lelkiismeret az, ami megmozdul, valami, ami bennünk van. Az ige szerint Isten, a szívbe és az elmébe írja be a törvényt. Több tíz kötetet tehetnek ki egy-egy államjogi kódexei, törvénytárai. Hogy ezek menyire jók vagy rosszak teljesen lényegtelen, inkább a folyamatos változásuk, ami igazán megfigyelhető. Csak a közlekedési szabályok tekintetében évente vannak újítások, ehhez képest az Isten törvényei nem változnak, állandóak. A törvény egyfajta tükör, mérték, amihez képest meg tudom állapítani, hol vagyok, milyen vagyok. Ha őszintén nézek bele, mindenképp meglátom hiányosságaimat, azt hogy vannak gyengeségeim, de mondjuk ki tisztán, bűnös vagyok.
Ha el is szomorít a gondolat, ne sokáig tegye, hisz a mai ige arról is szól, hogy van bűnbocsánat. Azt mondja Isten: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod