Velünk az Isten! – 2014. január 12.

„Ekkor fogta Sámuel az olajos korsót, öntött belőle Saul fejére, megcsókolta, és ezt mondta: Ezennel felkent téged az ÚR öröksége fejedelmévé.” (1Sám 10, 1)

Mai bibliai szakaszunk Saul királlyá kenéséről értekezik. Sámuel megkeni Sault olajjal s ezt mondja: „Ezennel felkent téged az Úr öröksége fejedelmévé”- (Új fordítás) Mit jelent ez?

Egyrészt azt jelenti, hogy Saul élte innentől kezdve megváltozik más lesz, illetve felelősség lesz rajta, mert az Úr szolgája a nép királya, amely sok teendővel és feladattal jár. Megváltozik, az élete, Isten szent örök igaz ösvényén kell járnia és felelősségteljesen kell, hogy végezze a betöltött hivatását. Sámuel pedig az, aki felkészíti erre Sault arra az útra, amire Isten kiválasztotta.

Felelősségteljes feladat hivatás, amire elhivatott Saul. Vajon te Testvérem hogyan állsz ezzel, valóban Isten szerinti életet élsz, s úgy próbálod a munkádat a rád bízottakat végezni, ahogyan kell? Bizony a keresztyén ember, aki Isten útján indul el annak az élete változáson megy keresztül, s másképp kezdi szemlélni a világot s a körülötte lévőket. Igyekszik, életével amennyire lehet példázni, hogy Krisztushoz tartozó, s ezt pedig az élet minden területén észrevehetővé kell, hogy váljon.  Jóllehet nekünk nem olyan faladatunk van, mint Saulnak, a királynak, aki egy egész népet kell, majd vezessen helyesen okos bölcs döntéséket hozva minden helyzetben, de nekünk is van feladatunk egyen- egyenként még pedig az: amikor elolvasod, e sorokat elgondolkozol, hogy vajon az Úr neked milyen feladatot szánt s, ha rá jössz, akkor ne tétovázz, hanem indulj, szolgáld az Urat! Bizony nagy felelősségteljesség van rajtunk, mert nekünk a hallott s kapott üzenet tovább kell adnunk s beszélünk, kell róla akár a munkahelyen is vagy bárhol, hogy igen van egy hatalmas Istenünk.

Próbáljuk meg életünkkel ezt példázni a világ felé, hogy lássák s tapasztalják meg ők is, hogy jó az Úr a benne reménykedőkhöz és fohászkodókhoz. Ebben kérjük ma Atyánkat, hogy vezessen bennünket s tegyen bennünket bizonyságtevő emberekké, hogy így építsük Isten gyülekezetét e földi életükben. Kedves olvasó add tovább az üzenetet, hogy más is hallja meg s tapasztalja meg az Úr áldásait. Kérjük együtt az énekíróval a vezetést, ami Mennyei Atyánktól: „Vezess engem utadon s magad légy az Út. Ámen!

Kaszaniczki Csongor,

Tornyolspálcza

Vélemény, hozzászólás?