„Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásba ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.” Zsidók 9, 24
Elolvasni: Zsidók 9, 15-28
Régi bölcsesség, hogy az érmének két oldala van, azaz minden eseménynek van egy látható és egy láthatatlan oldala, ezért nem mindig az történik, ami látszik. A mára kijelölt Igerész a nagypénteki eseményekről beszél, ám nem úgy, mint ahogy azt sok ember látta és látja ma is. Miről is van itt szó?
Nos, nagypénteken nem kimenetel, hanem bemenetel történt. Látszólag, a Golgota, Jézus utolsó útja, ahol a sötétség legyőzi a világosságot. Jézus kimegy ebből a világból, de nem dicsőségesen, mint Illés, akihez oly sokszor hasonlították, nem szép csendesen, mint Mózes, akivel a halála előtt beszélgetett a megdicsőülés hegyén, hanem gyalázatosan két gonosztevő közé feszítve, mintegy egyenlőség jelet húzva, hogy Ő sem különb, mint a másik kettő. A szentíró azonban másképp vélekedik az eseményekről. Számára mindaz, ami történik, a nagy kiengesztelési ünnep. Szeme, a mezítelen Jézuson főpapi köntöst lát, aki átszögezett kezén kicsorduló vérét méltósággal viszi Isten elé a mennybe, engesztelésül a mi bűneinkért. Bárcsak ne szégyellnéd töviskoronás Uradat, akinek halála nem csúfos kimenetel, hanem mennybemenetel, hogy majd te is odajuthass.
Látszat és valóság feszültsége között élünk mi is, ezért igyekszik a Lélek ma a szívünkre helyezni a drága üzenetet, hogy ne csupán a látszat szerint ítélj. A látszat szerint Isten elhagyta Jézust, holott hagyta magát, hogy Fiával együtt odaszögezzék a keresztfához. Sokszor talán az életed olyannak tűnik, mint a golgotai kereszt: nagy kudarc, összedőlt remények halmaza, de vegyél példát Jézusról, aki a legnagyobb sötétségben is mert így kiáltani: én Istenem, én Istenem. Mikor úgy érezte, hogy Isten távozóban van tőle, Ő akkor is Isten felé ment. Hidd el, hogy életed legnagyobb fájdalma és kudarca sem bizonyítéka annak, hogy elhagyott az Isten, hiszen Fiát azért engedte a keresztfára, hogy téged, a bűnöst sohse kelljen elhagynia. Semmiféle sötétség, a legmélyebb mélység sem jogosíthat fel arra, hogy elhagyd az Istent, mert ezekkel az élethelyzetekkel nem eltaszítani akar, hanem magához vonzani.
Mire alapozom állításom? Arra a szóra, mely így hangzik: értünk. Értünk adta Őt Isten, értünk lett bűnné, értünk és helyettünk szenvedte el bűneink büntetését. Bízz abban, Aki ennyi mindent vállalt értünk, s aki ennyi mindennel ajándékoz meg. A legnagyobb ajándék még hátra van: azért ment be a mennybe, hogy neked és nekem is legyen bemenetelem oda. Arról tanúskodnak a mai Igeversek, hogy megjelenik majd azoknak, akik várják Őt. Sokan azt gondolták, és gondolják ma is, hogy a keresztre feszítéssel és felszínes vallásos élettel a Krisztus ügy el van intézve. Ó, ha csak egy pillanatra eszükbe jutott volna, hogy egyszer majd szemébe kell nézni a leköpött, kigúnyolt megostorozott gonosztevőnek, bizony meggondolták volna, hogy mit cselekszenek. De te ne felejtsd el, várjad Őt! Jézus ma mindent eltűr, de egyszer mindent számon kér! Lásd minden mögött Isten atyai kezét, magasztald és készülj a vele való találkozásra. Ámen!
Nagy Róbert,
Apa