„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, a mely által közeledünk az Istenhez” Zsid. 7,19
A keresztyén ember sokszor vívódik önmagában, mert nem érzi az Isten közelségét, nem látja az Atya jelenlétét a mindennapi életében. Az általános emberi elképzelés, hogy Isten fent a mennyben van azt is sugallja, hogy valójában távol van tőlünk. Távol az ember hétköznapi gondjaitól, az erőnket felemésztő gondoktól vagy azoktól a külső-belső harcoktól, amelyekbe már eleve vesztesként indulunk. Az eredmény pedig egyértelmű: csüggedés, kilátástalanság és az állandó vívódás, hogy mit rontottunk el hívő életünkben, illetve mi hiányzik abból. A mai igénk arra tanít, hogy Krisztussal „beáll a jobb reménység”, mert a régi törvény nem szerzett tökéletességet. Az ószövetség idején az áldozatok megismétlése azt jelentette, hogy ezek nem szerezhetnek mindenkori bűnbocsánatot, ugyanis ezt egyedül Jézus Krisztussal kaphatjuk meg. Ha nem látjuk Isten gondoskodását az életünkben, az azért lehet, mert rossz úton próbálunk közeledni Istenhez. Jézus ezt mondja önmagáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (Jn 14,6). Istenhez mi nem közeledhetünk csak Jézus Krisztus által, benne van jobb reménységünk. Isten egykoron így szólt az Ő prófétája által: „És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem” (Jer 29,13). Ha így keressük, akkor bizonyosan meg is találjuk Őt. Ámen!
Erdei Árva István,
Szamoskóród