“Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert õ megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.”
Jób 5,17-19
Olvasandó Jób 5 része
A Jóbot érő megpróbáltatás nem a sabeusoknak, nem a káldeusoknak, nem a viharnak, szélvésznek vagy betegségnek volt tulajdonitható, hanem Isten szólalt meg mindezekben a dolgokban.
Jób barátai, e hívő férfiak megpróbálták kideríteni Isten szándékait és ezt egymásnak is megmagyarázni. Mindeközben tulajdon gondolataik által vezették magukat. Így Isten öreg, bölcs embereinek szomorú színjátékát látjuk, akik komoly és kegyes beszélgetés keretében, igaz és szép gondolataikba gabalyodtak bele és nem az Úr dicsőségét szolgálták.
Olvassuk el Elifáz beszélgetését, érvelését !
Ebből mi is komoly tanítást vonhatnánk le. Minden egyes pillanatában e beszélgetésnek önmagunkat kell felismernünk. Nem, mint bűnösöket, hanem, mint olyan hívőket, akiknek megmutatkoznak a gyengeségei, és , akik saját véleményeikkel és előítéleteikkel túlságosan gyakran útjában állnak az Istenről szóló bizonyságtételnek.
Jób barátai a szenvedést a bűn megtorlásaként fogták fel.
Sokszor mondjuk mi is látva embertársaink szenvedéseit, betegségeit, hogy Isten büntetése ez,
azért vele történik és nem velem, mert ő vétkezett, és Isten haragszik rá. Elifáz úgy gondolta minden akkor válik igazsággá, ha Jób megvallja bűneit.
Amikor vigasztalunk nehogy agyonüssük inkább kegyességünkkel a hitben gyengébbet, a megpróbáltat!
Isten Jézus Krisztusért sohasem hagy el bennünket.
Te jót gondolsz, és jót teszel velünk,
még, ha gyakran nem is gondoljuk,
ahogy némely embert szomorúság gyötör
és szivét sérelmek rágják,
aggodalmaskodik és fél éjjel-nappal,
hogy Isten teljességgel elhagyta, és elfeledkezett róla.
Nem az övéit Isten soha nem felejti el,
Ó mindenben hü mihozzánk,
Szive csak arra figyel,
Hogy végül megörvendeztessen minket.
S ha kis időre rosszul megy sorunk,
Ő mégis szent és igaz
Minden Útja tekintetében.
– Paul Gerhardt-Dávid 145.zsoltára –
Jób, te bűnt követtél el, Isten haragszik rád, jótetszése már nem nyugszik rajtad, ezért érnek a csapások – mondja Elifáz ellentétben a Zsidókhoz írott levéllel: (Zsid.12,4-6)
Lássátok kedves testvéreim, csapásokat szenvedtek el, javaitok elrablását kellett elviselnetek.
Azt jelenti-e ez, hogy Isten haragja ér titeket ? Nem kedves testvéreim, ellenkezőleg- az Ő különös törődésének bizonyítéka: ti az Ő fiai vagytok, nem fattyak, olyan fontosak vagytok a számára, hogy fenyít titeket, hogy a legmagasztosabb és legjobb dologra neveljen, hogy az Ő szentségében részesedjetek.
Hol tanuljunk meg bölcs bírálók lenni ? Isten iskolájában és szentélyében.
Nekünk mindannyiunknak először Istent kell tanulnunk a kijózanításnak és megalázásnak a fájdalmas iskolájában, hogy azután másokat is tanítani tudjunk !
Ámen!
Nagy Erika
Sárközújlak