
A Szatmári Református Egyházmegye honlapja immáron három éve közvetíti az örömhírt napi igemagyarázatokkal, rádióműsorokkal, televízióadásokkal, vagy éppen tudósításokkal, képriportokkal és jegyzetekkel.
A több mint háromezer bejegyzés, napi négyszáz egyéni látogató ugyan nem vetekszik a világi hírportálok nézettségével, de általában a szatmári emberek tudatában él az, hogy ha reformátusokról szeretnének hírt olvasni, vagy éppen napi igemorzsával akarnak feltöltekezni, a refszatmar.eu-t keresik fel és tudják, naponta olvashatnak valami újat.
Egyre többen vannak olyanok, akik egyházmegyénk lelkészei által közölt áhítat elolvasásával kezdik a napot. Ezúton is köszönet jár azoknak a lelkipásztoroknak, akik a gyülekezeti teendők mellett azt is bevállalják, hogy igemagyarázatokat írnak a bibliaolvasó kalauz által megjelölt textus alapján. A napi igemagyarázatokat kiadó harmadik kötet, a Velünk az Isten című áhítatos könyv hamarosan, jó reménységgel még ebben az évben megjelenik.
Három éves fennállása alkalmából új logót is kapott a honlap. A logópályázatának győztese Kovács Zoltán, nagyszalontai lakos. A logóterv magyarázata egyszerű: a nyolcágú csillag szimbóluma, a kálvincsillag ismert. A csillag szerepe nem más, mint az embereket Jézushoz vezetni. Ez a célja honlapunknak is: Krisztushoz vezetni az olvasót.
Az évente megjelenő új arculat a reformátorok jelszava mellett, – semper reformari, azaz egyházat mindig reformálni kell – azt is üzeni, hogy a hit nemcsak egy jó szokás, hanem élő, formáló, érdekes, izgalmas, de mégis biztos életforma, mert ha a forma változik is, a tartalom, a lényeg marad! A főszerkesztő Rácz Ervin jó böngészést és tartalmas feltöltekezést kíván az olvasóknak. Refszatmar.eu, Velünk az Isten!


