Idén március 8-án, pénteken kerül megrendezésre a a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet második nyílt napja, amelyre az eddigiekhez hasonlóan várják a magukban elhívást érző ifjakat.
A tavalyi tanév során a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet első alkalommal szervezett nyílt napot a lelkipásztori hivatás és a teológiai képzés iránt érdeklődő fiatalok számára. Arra az alkalomra Aradtól-Székelykeresztúrig több mint negyven fiatal jött el, hogy részt vegyen az intézetet bemutató programokon.
A nyílt nap programjának felépítése a tavalyihoz hasonló, de tartalmilag más lesz, így azokat is szívesen látjuk, akik már az előző alkalommal is vendégeink voltak. Annak is örülünk, ha más pályát választó, de Isten és az egyház ügye iránt elkötelezett fiatalok látogatnak el hozzánk, akik kíváncsiak a teológiai képzésre, és szeretnének közelebbről is megismerkedni azzal, hogyan készülnek a lelkipásztorok Isten szolgálatára.
A programon résztvevőknek ebédet biztosítunk. Kérünk minden érdeklődőt, hogy az alábbi űrlapon regisztráljon erre az eseményre: https://www.proteo.cj.edu.ro/hu/esemenyek/12614. Szívesen vesszük, ha az eseményt más fórumokon, levelezőlistákon, közösségi hálón népszerűsítik. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Alább egy rövid videó bemutatkozó a Teológiai Intézetről. Mi történik itt? Miért jó ez a hely? Diákok, tanárok és mások mesélnek erről: https://www.youtube.com/watch?v=QaqkcrZznMM Várjuk, hogy megismerjünk téged is! Mentsd el a Google naptáradba: 2024. március 8!
Időpont | Előadó / Felelős | Esemény | Helyszín | |
---|---|---|---|---|
09:30 | Érkezés (kávé, tea) | Díszterem | ||
10:00 | Áhitat | Díszterem | ||
10:15 | Köszöntések | Díszterem | ||
10:30 |
Éles Éva |
Próbaóra (Újszövetség) | Díszterem | |
11:10 |
Horváth Levente |
Próbaóra (Gyakorlati teológia): Önismeret | Díszterem | |
12:00 | Találkozás a Teológiai ifjúságával | Díszterem | ||
13:00 | könyvtár, tantermek, bentlakási szobák megtekintése | Díszterem | ||
13:30 | Közös ebéd | Díszterem |