Megújult a templombelső Aranyosmeggyesen

Aranyosmeggyesen egy év elteltével ismét hálaadó istentiszteletet tartottak. Ez alkalommal a templom belső felújításáért mondtak köszönetet, első sorban Istennek. 

Advent negyedi vasárnapján Tolnai János beszolgáló lelkipásztor szervezésében tartották meg a hálaadó alkalmat. Igét hirdetett Kiss József a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője. Igei köszöntőt mondott Törő Attila patóházai-, Kiss Szabolcs apai- és Kürti Tamás szatmárgörbedi lelkipásztor. Tolnai Zelma vezetésével az egri ifjak, azaz az Örömmondók szolgáltak szép énekekkel.

„Az aranyosmeggyesi református közösségnek már két évtizede is a végét jósolták, ám a kicsi – húszfősnél is kisebb -, de erős közösség még mindig él és virul. Egy évvel ezelőtt a templom külső felújításának örülhettek, most pedig a megújult belső térért és az új kerítésért adtak hálát. Fontosnak tartom az ilyen kis közösségek támogatását, és örülök, hogy a magyar és a román kormány támogatásával a templom gyakorlatilag újjászületett.” – olvashatjuk Magyar Lóránd parlamenti képviselő (aki jelen volt az alkalmon) közösségi oldalán. a II Hazatérés napja alkalmával adtak hálát a templom belső feljújításáért.

Vélemény, hozzászólás?